Ez nem egy népmese, legalábbis nem a szó első jelentésében. A két figura az amerikai nép politikai meséiben viszont igen jelentős.

A szamár a demokratákat az elefánt a republikánusokat jelképezi. A két szimbólummal először az 1515 L Street előtti kis rendezett kertfélében találkoztam, amikor elkezdtem dolgozni, közel a Washington Post épületeihez, nem véletlen, hogy ott láttam őket először. Akkor még nem értettem, miért van kiállítva egy festett csacsi és egy elefánt, műanyagból, vagy epoxiból, pont a neves lap épületénél. Aztán hamar kiderült, hogy a két párt állatai ők, és az egyik évben gyönyörű DC-szimbólumokat festettek a két jószágra.

Az amerikaiakat hiába faggattam, hogy miért csacsi és elefánt, sokan nem tudták a miértet. Gyakran van ez így, amikor valami túl régóta egyértelműen úgy van, elfogadjuk evidenciának, hacsak nem kiváncsi külföldiek vagyunk...

A demokraták szamara 1828-ban, Andrew Jackson kampányához kötődött, a riválisai Jacksont egyszerűen jackass-nek hívták, a pejoratív szónak szamár jelentése is van, ő pedig eldöntötte, hogy az ellene irányuló negatívitásból valami pozitívat csinál, és belevette a szamarat a kampányposzter designjába.Később Thomas Nast politikai képregény-rajzoló tette a csacsit igazán ismertté, mint a demokraták jelképét.

Az elefánt is az ő nevéhez kapcsolódik, 1874-ben egy olyan rajzot készített, amiben a szamár egy oroszlán bőrébe bújva riogatja az állatkert állatait, köztük egy elefántot, az elefánt "republikánus szavazatként" volt megcímkézve. Innentől kezdve a republikánusok állata az elefánt lett.

A demokrata csacsi pártja szerint okos és bátor, a republikánus elefánt pedig erős és méltóságos.

Eljött az ideje az éves értekelő beszédnek, ezt State of The Union Address-nek vagy Speech-nek nevezik, és minden januárban az éppen soros elnök elmondja, milyennek látja az USA helyzetét.

Az idei beszéd, hasonlóan az előzőekhez, nagyszerűen van összeállítva, és Obama retorikája is kiváló, nem hatásvadász, mégis egyszerű, a nagy tömegekhez szól érthetően, hangsúlyozottan, és persze vannak benne kiemelt elemek. Amerikai módra mindig a jó, a pozitív van kiszedve, az összkép mindig az lesz, hogy bármi is történt, bármi is fog történni, megoldjuk, mert mi, amerikaiak meg tudjuk oldani, mert meg akarjuk oldani.

Először az iraki helyzetről beszélt, Osama elnémításáról, és a katonai hősök nagyszerűségéről, példaadó munkájukról. Ezt tűzi ki példának az USA krízisből való kimeneteléhez is, a "can do" magatartást.

"Think about the America within our reach: a country that leads the world in educating its people; an America that attracts a new generation of high-tech manufacturing and high-paying jobs; a future where we’re in control of our own energy; and our security and prosperity aren’t so tied to unstable parts of the world. An economy built to last, where hard work pays off and responsibility is rewarded.

We can do this. I know we can, because we’ve done it before."

A nagyszerűség után jön a fejmosás, azaz a problémák.

Mintha a magyaroknak szólna ez a pár sor:

 "We can either settle for a country where a shrinking number of people do really well, while a growing number of Americans barely get by, or we can restore an economy where everyone gets a fair shot, and everyone does their fair share, and everyone plays by the same set of rules."

Az amerikai politika legszebb pillanatai, máskor is megtapasztalhattuk, az összefogásra buzdítás, nem a politikai hovatartozás a lényeg, hanem a nemzetiség:

"What’s at stake aren’t Democratic values or Republican values, but American values. And we have to reclaim them."

Ezután jön a feketeleves, a gazdasági válság és a rossz kormányzati döntések sorbavétele, és eredmények pl 8 millió munkanélküli, majd az elmúlt 22 hónapban 3 millió álláshelyteremtés! A bajba került nagy amerikai cégek, az autógyártók kátyúba kerülése és onnan való kimászása is téma, nem véletlen, rengeteg embert foglalkoztatnak, az autógyártók kapcsán az összes amerikai terméket gyártó ipari szektort sürgeti, a fellendülés példáit sorakoztatva.

A magas honi cégadók megváltoztatásával nem fognak az amerikai vállalatok a tengeren túlra költözni, hanem maradnak. Adózzanak otthon, kevesebbet, de fair módon.

"My message is simple. It is time to stop rewarding businesses that ship jobs overseas and start rewarding companies that create jobs right here in America. Send me these tax reforms, and I will sign them right away."

Az export-szabályozások megváltoztatása is az amerikai cégeket erősítse. Ne jöjjenek be az olcsó kínai termékek, adók és szabályozások miatt.

Íme a nacionalizmus tetőfokra hág:

 "Our workers are the most productive on Earth, and if the playing field is level, I promise you: America will always win."

Visszatérve a munkanélküliségre, elmondja, hogy rengeteg munkalehetőség van, kétszer több, mint munkavállaló, csak a képességek nem kompatibilisek, ezért felszólítja az oktatási intézményeket és a cégeket kölcsönös partneri viszonyra.

Az oktatásnál maradva, a tanárokról is igen szívhez szólóan nyilatkozik (köszönjük szépen):

"At a time when other countries are doubling down on education, tight budgets have forced states to lay off thousands of teachers. We know a good teacher can increase the lifetime income of a classroom by over $250,000. A great teacher can offer an escape from poverty to the child who dreams beyond his circumstance.

Every person in this chamber can point to a teacher who changed the trajectory of their lives. Most teachers work tirelessly, with modest pay, sometimes digging into their own pocket for school supplies, just to make a difference."

Aztán ahogy hallom, az "életpálya-modell" is kibeszél belőle, mit lehet erre mondani?

"Teachers matter. So instead of bashing them, or defending the status quo, let’s offer schools a deal. Give them the resources to keep good teachers on the job, and reward the best ones. And in return, grant schools flexibility: to teach with creativity and passion; to stop teaching to the test and to replace teachers who just aren’t helping kids learn. That’s a bargain worth making."

18 éves korig legyen kötelező a tankötelesség minden államban. Csökkentsék az egyetemek az elképesztően drága felsőoktatási díjakat.

Aztán megcsillantja a reményt a bevándorlók gyerekeinek, és a fiataloknak, aki maradnának de nem állampolgárok:

"..stop expelling responsible young people who want to staff our labs, start new businesses, defend this country. Send me a law that gives them the chance to earn their citizenship; I will sign it right away."

(Küldöm!)

Aztán beszél a nők munkahelyzetéről, keressük az új Steve Jobs-ot, a kisvállalkozások fontosságáról, az innováció szerepéről, az olaj-, és gázipar jelentőségéről, arról, hogy nem kéne Kína és Németország "zsebére" hagyni a szél-és napenergia hasznosításának nagy lehetőségeit.

Végül rátér az amerikai kongresszusban és politikai vezetésben érezhető problémákra.

A beszéd vége fele visszakanyarodik Amerika nemzetközi súlyához, világban betöltött szerepéhez, és magyaroknak talán beképzelten, amerikaiaknak csupán lelkesítően hangzik a következő pár sor:

"Yes, the world is changing; no, we can't control every event. But America remains the one indispensable nation in world affairs - and as long as I'm President, I intend to keep it that way."

Záró gondolatok, aki nem ismeri az amerikai mentalitást, az ennyiből is teljes képet kaphat: minden csak együtt, egymásért megvalósítható, nincs lehetelen, csak akarni kell, a jővő reményteli, mert nem egyedül, hanem együtt néz a nemzet elébe, vállvetve.

Ezek az utolsó mondatok:

"No one built this country on their own. This Nation is great because we built it together. This Nation is great because we worked as a team. This Nation is great because we get each other's backs. And if we hold fast to that truth, in this moment of trial, there is no challenge too great; no mission too hard. As long as we're joined in common purpose, as long as we maintain our common resolve, our journey moves forward, our future is hopeful, and the state of our Union will always be strong."

A zárás mindig ugyanaz:

 "Thank you, God bless you, and may God bless the United States of America."

A beszéd meghallgatható a Facebook oldalon kilinkeltem. A teljes jegyzete itt található meg.

Lassan négy hónapja, hogy visszaérkeztünk Magyarországra. Nehéz leírnom, hogy hazatértünk, mert ezt nem érzem, hogy itthon lennék ebben az országban. Ami viszont pozitív változás, az az úgynevezett sötét korszakból való kilábalás.

A klasszikus reverse culture shock szerint van a "nászutas szakasz", amikor nagyon örülünk a hozzátartozóknak, barátoknak, ez nálam nem jelentkezett.

Egyből a "sötét szakaszba" kerültem, annak megannyi kínjával, testileg és lelkileg, illetve egy olyan jellegű szerencsétlenség-sorozattal, ami nyilván csak még mélyebbre lökött. Ennek a szakasznak valóban lehetnek testi tünetei, nálam ez leginkább az túlzott alvásigényben nyilvánul meg a mai napig is, ha hagynak akár 12 órát is képes vagyok aludni, és ugyanúgy lefekszem este tízkor, mert fáradt leszek addigra. Ezen kívül az általános stressztünetekből a rám jellemzőek is előfordulnak,változó jelleggel, de nem kifejezetten zavaróan.

A sötét szakaszban valóban egy dühöt érez az ember, a múlt még nagyon is jelen van, mindent hasonlít, és nehezen fogadja el, hogy a dolgok nem úgy működnek, ahogy azt évekig megszokta. A düh és utálat lassan csökkenő tendenciát mutat, egyfajta depresszív rezignációba hajlik át. Ez a rezignáció megmarad, a depresszió maga csökken. Az érzés körülbelül ilyen: ez van, nincs más, muszáj beletörődni.

Most tartok itt. Sok dolgot, amihez görcsösen ragaszkodtam, elengedtem már, észre tudok már venni jó dolgokat, szép dolgokat. Még mindig kivülállónak érzem magam, ez nem változott, sem a rossz, sem a jó dolgokat nem érzem magaménak. Ez a szakasz amolyan szemlélődő szakasz. Érzelmileg sokkal stabilabb, de messze van még attól, hogy visszailleszkedésről beszéljek.

Nemrégiben írtam nektek állásinterjús élményem, mely után a topisságom miatt feltételeztem, hogy ki is estem az első körben, de nem, pénteken felhívtak, hogy hétfő: második kör.Ennek örültem, ezek szerint nem a Gucci táska a lényeg náluk.

Körben szombaton szervezőként részt vettem a Szülőnavigátor éves konferenciáján, mindenkinek ajánlom, aki gyes után kíván visszamenni a munka világába, vagy túl van a gyesen, állást keres és kisgyerekes szülő. A konferencia megerősíti a munkajogi ismereteinket, bérügyi tudnivalókat, nem beszélve a rengeteg változásról! Akit az egyszerűsített foglalkoztatás érint, az kérdezzen, ebben a témában most egész jónak érzem magam.

Így aztán felfegyverkezve, elegánsan:D indultam útra hétfőn, és gyakorlatilag elkezdtem interjúztatni a leendő munkaadókat, akik tényleg nagyon korrektül válaszoltak minden kérdésemre, és tűrték a megfordult helyzetet (vagy épp tesztelték a tárgyalástechnikámat). A gond ott kezdődött, hogy a rövid részmunkaidős betanulás után főállás lenne a dologból, és a munkaidő 9-5-ig tart. Az oviban az ügyelet ugyan fél hatig van, de ötkor már sepernek és fél hatkor meg maximum a takarítónő van. És nincs rá garancia, hogy ötkor egy versenycégnél az ember kezéből kiessen a toll...A cég vezetői sajnálják, de nem tehetnek munkaidőengedményt, hogy fél kilenctől fél ötig, mert ez egy magas szintű pozíció, és akkor mindenki kezdeni előjönni az egyéni kéréseivel. Ez is érthető, és korrekt. Persze, babysittert fel lehet fogadni, jobb híján, de pont én, aki eddig mindig segítség nélkül hoztam-vittem, és nem nagyon bíznám idegenre, pont nekem kéne most ezt megtennem?Mibe kerülne mindez havonta? Mondanom sem kell, agyalok azóta is, hogy eljöttem. Egyik pillanatban örülnék, ha nem engem választanának a lehetséges második körbeli emberekből, másik pillanatban meg ésszel belátom, hogy a mai válságban örülhetek, ha megcsípek egy ilyen állást.

Sajnos a magyar óvoda és a versenyszféra abszolút nem kompatibilis. Amerikában ilyen helyzetben a nők általában otthon maradnak a gyerekeik felsős koráig. Ha nem, akkor ki tudják fizetni a babysittert, vagy az elég borsos árú daycare-t, viszont ott az ilyen helyek nyitvatartása kompatibilis a szülők munkaidejével. És nagyon sok a részmunkaidős lehetőség!

Azt hiszem, igazi hátrány ér manapság minden dolgozni kívánó magyar anyát, akinek a háta mögött nem áll a nagyszülőcsapat. Ezen kellene változtatni, de sürgősen.

Update: ma kivételesen 4 óra 15 percre értem be, tesztelés szempontjából. Az összes szék az asztalon, az enyémmel együtt három gyerek ült a szőnyegen, a dadus játszani már nem engedte őket, hogy ne legyen rendetlenség....4 óra 25-re egy kisfiú maradt, ő ment a "gyűjtőbe", a többiekért megérkeztek a szülők.

A mai estém több okból is jól sikerült, egyszerűen úgy indulok el itthonról dolgozni, hogy előre várom, mert szeretem a munkámat.

Most egy új tanfolyam indult, és ilyenkor nagy a variálás pár új diákkal és a szintjeikkel, ma én is kaptam három diákot, akik keresik a helyüket a rendszerben.Meglepetésemre ma két nagyon fiatal gyerek jött a csoportba egy 13 éves koreai és egy 16 éves szlovák, kicsit sajnáltam is őket, hogy este fél kilenckor még a magyar nyelv rejtelmeivel kell foglalkozniuk felnőttek közt. A koreai gyerek teljesen jól beszél magyarul, és angolul is, a szolvák kislány angolul szuperul, magyarul döcögősen, végül mindkettőjük más szintre fog menni.Mindketten nemzetközi iskolába járnak.

Az óra alapvetően magyarul folyik, a nyelvtani magyarázatoknál, és néha szavaknál, ha a körbeírás nem célravezető angolul is szoktam beszélni.Megy egy ideje az óra, angolul még nem kellett megszólalnom, aztán előjött egy olyan kérdés, amit egyszerűbb volt angolul rendezni, és váltottam.

A kérdező mellett ült a koreai srác, ahogy beszélek, kerekedik el a szeme, majd bekiabál:Are you American? Ezen meg én kerekítettem a szemem, hogy ugyan egy amerikai miért tanítana magyart külföldieknek, amikor is felfogtam, hogy nekem szól a kérdés, és gyorsan válaszoltam volna, hogy (sajnos) nem. Erre egy régebbi diákom válaszolt a gyereknek, stílusosan angolul: No, she is half and half. Ezen el kellett, hogy mosolyodjak. Úgy látszik, külső szemlélő számára is világos, hogy nagyon hiányzik az a másik felem, amire viccesen a half and half-ot használta.(A half and half egy amerikai tejszínféleség, de italkeverékekre is használják.)

Ezután ment tovább az óra, a maga medrében. Mindenesetre Koreában még el tudnám magam adni amerikainak. :D

Mióta hazajöttem, szokás szerint tanítok. Nagyon élvezem, szerintem a diákok is, tudom mellette a gyereket hozni és vinni az oviba, de azért hosszú távon ez mégsem lesz tartható, és anyagilag is elég bizonytalan. A munkaerőpiacot szemmel tartani, pályázgatni meg sohasem árt, főleg ha nem vagyunk senkinek a senkije, azaz a kapcsolati hálóra hiába építünk. Igen ritka, részmunkaidős állásra pályáztam, és csodák csodája, behívtak. Azért csodák csodája, mert általában az a tapasztalat, mintha a Holdról küldeném a Föld fele a leveleim, és valahol az űrben elvesznének.

Ma hívtak be, 10 óra húsz percre, ami azért jó, mert a cégtől kocsival kb 5 percre lakom, a bkv-re hagyatkozva, viszont a 10 óra négyes busz után már csak a tíz tizenhatos jött, így tuti elkéstem volna, ezért egy pirosban várakozó taxiba kényszerültem ülni, és az öt percért 800 forintot kellett kifizetnem. (Következő életemben taxis leszek, és keményen le fogom a bkv-n ezt verni). Mi tagadás, látszik, hogy jó pár éve nem voltam állásinterjún...

Kezdem ott, hogy elfelejtettem, hogy kosztümbe kéne betipegni, ergo megérkeztem a kis hat éves kordnadrágomban (végre újra beleférek szülés után), egy fehér felsőben, és egy kínai kardigánban, amit még akkor vetttem, mielőtt kimentünk...Nincs ezzel semmi baj, tökéletesen hétköznapi viselet, csakhogy a a cég recepciósa színházi ruhában fogadott, és a két másik delikvens kiscsajszi, akik az interjúra várakoztak, hollywoodi sztárként öltöztek. Nem volt más hátra, pszichológiai hadviselést kellett folytatnom, azzal kezdtem, hogy levettem a kínai kardigánom, mert láttam, hogy egy hatalmas tárgyalóban ülnek a főnökök, tíz méteres távra a pályázótól, ergo, mint a bemondóknál, csak a felsőruházat számít. Ezután kijött az épp bent interjúzó, nálam tizenöttel fiatalabb kislányka, és váratlan fordulattal behívtak kettőnket a mellettem ülő, szótlan kosztümös szintén hamvas lánykával. Megjegyzem én voltam az egyetlen, akin nem öt kiló smink volt, hanem a semmi, mert az ekcéma megbosszulja magát, ha piszkálják.

(Forrás: retronom.hu)

Igazából nagyon szimpatikus volt az igazgatónő, ő beszélt, és mellette ült a szintén meglepően rokonszenves kereskedelmi igazgató, a klasszikus üzletember, filmekben látni ilyet, negyvenöt körüli, őszülő halántékú. Mindketten okosnak látszottak, ami nagy fegyvertény, visszaemlékezve a “buták ülnek a vezetői székben” sztereotípiára. Kérdezték, hogy miért jelentkeztünk, mit csináltunk, mondjunk magunkról valamit. Mivel szép külsőmmel nem tudtam odahatni (pedig itthon bekentem a szemem kortizonnal, hogy lelappadjon, mire odaérek), így azzal indítottam, hogy én bizony utánaolvastam a cégnek, és pár mondatot mondtam is róla. Ezzel aztán nagyot nőttem a vizsgabizottság szemében, illetve jeleztem hogy érdekel a termék, tudnék azonosulni a céggel, nem egy IT vagy egy bank. Nyert ügyem volt, a másik csaj egy perc alatt lassított felvétel módjára beszélve elmondta, hogy “én most munkanélküli vagyok, munkát keresek”, jó beugró. Amúgy nyáron végzett, frissen, és azóta keres, ez volt a harmadik hely, ahova behívták szeptember óta...

Ahogy elnéztem a lányt, azon kezdtem gondolkodni, hogy a görnyedt testtartás, monoton hang, lassú beszéd mellett az én kint hagyott kínai kardigánom elenyészik, mert én, divatos szóval élve “proaktívan” interjúztam, magamra vonva ezzel a figyelmet. Na, majd meglátjuk, hogy mire volt ez elég, hétfőn van a következő forduló…A részmunkaidős állásra több, mint száz önéletrajz érkezett,négy munkanap alatt... ebből választottak ki szerintem egy tizet, most kiszórnak megint egy párat, jön a következő kör, és így tovább.

Szellemi teljesítményemmel meg voltam elégedve, kivéve, hogy annyira aggódtam az Excel-nemtudásom miatt, hogy azt találtam mondani, hogy annak tanulása folyamatban van, ezt nem kellett volna. Aztán cselesen rákérdeztem, hogy az adminisztrációt saját szoftverrendszerrel végzik?(Nyilván azt akartam kiszűrni, hogy elmenjek-e egy rémes exceltanfolyamra, vagy a fodrásznál költsem el a tanfolyam árát..). Hála istennek, saját rendszerük van, azaz bele kell tanulni, ami soha nem gond, a gond akkor van, ha elvárnak valamit, amit nem mutatnak meg, és esetleg gőzöm nincs róla.

Kecsegtettek teljes állással, amivel nem voltam túl boldog, mert nekem a részállás lenne a jó, de lenyeltem a feltörekvő "de nekem van egy ovisom és az ovi fél hatkor bezár, és ha ötig van a munkaidő hogy érek innen oda jellegű aggodalmamat",  gondoltam, nem ejtem ki magam az első körben szándékosan...

Az öregség előnye  a hátrányok mellett (gyerek, család) a következő: nem azért vesz fel a kereskedelni igazgató, hogy megdöngessen. Nem érez riválisának a sok csinos huszas éveiben járó párkereső hölgy. Nem izgulok az interjún különösebben, mert tudom, hogyha külsőségekre mennek rá, akkor úgyis elhasaltam. Annyit vizsgáztattam, hogy a vizsgahelyzettől a túl oldalon is doppingolva érzem magam. Az oktatói múlt/jelen miatt jó a beszélőkém és a fellépésem is határozott, tudom az összes pszichológiai buktatót, nem fogok halkezet adni a leendő munkáltatónak kézrázásnál, nem csavargatom a hajam, nem beszélek lassított felvételként, nem sütöm le a szemem stb.

Összességében állati boldog vagyok, hogy nem munkanélküliként keresek állást, nem vagyok totál elkeseredett, mert ez egy igencsak hosszadalmas, fárasztó kalandnak tűnik.

Kedves olvasók,

a Minők. hu website-on indítottam egy nyelvtanulási tippek sorozatot, olyan témákban, amiről soha nem szokott szó esni, és sokakban ott marad a kérdőjel, hogyan kellene önállóan de hatékonyan tanulni.

Én, az örök nyelvtanuló és mint oktató is, már igen sok mindennel találkoztam, pár dologról itt is szó került a blogon.

Fogadjátok szeretettel ezt a sorozatot, ha éppen az volt az újévi fogadalmatok, hogy nyelvet kezdtek el, folytattok stb.

Az első két rész itt és itt olvasható. A többi majd jön.

Jó tanulást 2012-ben is!

Phoebe

Ui: erről jut eszembe ez a Friends-rész, azért ilyen buta diákkal még nem hozott össze a sors:D.

Előre látom, hogy nem leszek népszerű ezzel az írásommal, de vállalom. Mert nagyon gyakran éri a vád Amerikát, hogy ott csak junk food van, bezzeg itthon, kishazánkban minden egészséges...megint olyanoktól, akik csak az egyiket ismerik, Amerikát meg a McDonaldsszal azonosítják.

Ez egy hatalmas nagy csúsztatás. Amerikában rengeteg bio jellegű élelmiszerlánc van, és nem horrorisztikus árakkal, noha valóban drágábbak a dolgok. Mivel a választék ezerszer nagyobb a nemzetközi ételek miatt, így a junk food termékek száma is magas. De, nem muszáj ilyet venni, a legtöbb kaja teljesen normális, lehet főzni is. De megvan a lehetőség, hogy ne tegyük, és megvan a lehetőség, hogy napjainkat junk foodon éljük.

Ez szerintem itthon sincs másképp, csak a választék jóval szűkösebb, kissé más, nem annyira nemzetközi, talán nem annyira különleges. De igenis igen sok vacak kaja van, mióta itthon vagyok a pudingoknak nevezett, joghurtpultban kapható karragénmaszlagok nagy részét végig próbáltam, de némelyik tényleg ehetetlen.A mai nap pedig egy olyan dologra bukkantam, amit azért még odaát is megirigyelnének. Hat évig rendszeresen fogyasztottunk lazacot, nyilván odakint ez is olyan, mint a csirke, van dögivel. Itthon a kaviárral együtt a luxuskategória, ezért is örültem meg a kissé drágább, de mégis lazac ízesítésű szendvicskrémnek. Ez amolyan májkrémféle, én pedig gyerekkorom óta vonzódom ahhoz a bizonyos békebeli májkrémhez. Na a lazacos nem a 75 forintos kategória volt. Ma felbontottam, és egy kicsit az üdülőkrém jelleget öltötte, valóban mintha valami lazac íze is lenne, de inkább a paprikás magyaros ízét éreztem, és jó szokásomhoz híven megnéztem, mik az összetevői...csirkebőrke,  csontjától gépileg elválasztott csirkehús,víz, sertésmáj, E ilyen E olyan, ízfokozó, só, aromák. Ennyi. Azaz lazachúst a dolog nem látott. Ezért akkor az ízesítésű felirat, ez olyan mint az Auchan bodza ízesítésű szörp, ami bodzát nem látott. A bajom csak az, hogy ebben a kategóriában nincs is más, tehát nem kapni igazi bodzaszörpöt, vagy igazi lazackrémet, csak a vackokat.

Egyénként a nagyáruházak, Auchan és Tesco kínálatát nézve semmivel sem kevesebb az előre csomagolt, védőgázas, évekig elállós, tartósított, fagyasztott, előrefőzött termék, mint odakint. Sőt, én még mindig hüledezek, mióta itthon vagyunk kb két hetente járunk nagyobb bevásárlásokra, és megdöbbentő, hogy már mennyi a kényelmi és processzált termék. Az biztos, hogy a torták, vajas sütemények, magyaros gyorsfagyasztott megfőzőtt ételek hat éve még nem léteztek.

Egy szóval, remélem elfogadjátok nekem, aki mindkettőt látta és látja, túl nagy különbség nincs. Ami meg a junior étkeztetést illeti, a pizza meg a hamburger nem tört be, de a kisevő gyerekem minden egyes nap megállít az albánok vezette helyi pékség előtt, és kétpofára majszolja a túrós szivet, közvetlen a végtelenül  minimális tápértékkel bíró óvodai uzsonna után...Egyébként miért van annyi albán pékség? Tőlem jöhetnek, nagyon finomakat csinálnak, és legalább nem a Fornetti, ami számomra junk kategória.

Megjegyezném, nem vagyok bioanyuka, nem sütök kenyeret hajnalonta, nem vetném meg a Mc Donaldsot, ha nem lenne ötszörös áron, mint odakint, teljesen meg vagyok elégedve az ízszervíz melegételkihozó céggel. de, nem szeretem a drága és ócska ételeket, mint a Fornetti, vagy a bodza ízesítésű szörp, vagy a nagy átverés-szendvicskrém.A junk food lényege odakint pont az, hogy ugyan gyenge minőségű, viszont végtelenül olcsó. Itthon ilyen kategória nincs.

Kicsit nagyképű a cím, vagyis inkább túlzottan átfogó.

A fodrászról már írtam, a linken el lehet olvasni. Általánosságban elmondható, hogy legalábbis a DC Metropolitan Area fodrászai nincsenek a topon. Ami óriási különbség köztük, az az árképzés, a külvárosban mondjuk 20-25 dollárból megvan egy mosás-vágás- szárítás, a belvárosban ugyanez 80 dollár körül, az eredmény pedig nem feltétlen jobb. Vagy csak én fogtam ki az ügyetlenebbeket, igaz az olcsóságuk miatt a tanulókhoz jártam egy ideig (amíg aztan annyira lekopaszítottak, hogy nem kellett mennem egy fél évig.)

Férfiaknak jó megoldás, ha a feleségük vesz egy hajvágó borotvaszettet, mondjuk kemény 20 dollárért, és ahogy a fodrász is ezt használja, otthon is lehet, nem ördöngösség. Én ilyet Magyarországon még nem láttam a nagyközönség számára, odakint bárhol lehet kapni.

Kozmetikába még annyira sem jár az ember csóró lánya, ott ugyanis már 100 dollároknál járnak az árak. Nekem sajnos elég problémás a bőröm, de jó volt a biztosításom, így bőrgyógyász felírt tisztító kezeléseket,melyeket teljes egészét a biztosítás állta, nem ismert az orvosi kozmetikában a borravaló, az más kérdés, hogy gyerekfelvigyázás híján csak egyszer tudtam elmenni, akkor viszont elámultam.

 Tegyük a kezünket a szívünkre, nőtársaim, ugyan ki szereti azt a részt a kozmetikusnál, amikor esetleg fél centis körmével és rosszabb esetben egy szimpla papírzsebkendővel csippentgeti össze a mitteszerek körül a bőrt? Van a vandál típus, aki a biztosra megy, és még az arccsontod is eltöri eközben...És ha ezután valami csodakrémet rádob az arcomra amitől a gyulladt bőr duplájára dagad, akkor igencsak meggondolom, hogy a következő évig felé nézzek-e...

Az USA-ban jóval előrébb járnak a tisztítás terén, és tavaly, amikor egy ilyen tisztítás után megkérdeztem egy régóta praktizáló itthoni kozmetikus barátnőmet, hogy ismeri-e ezt a tisztító eszközt, fogalma sem volt róla, hogy ilyen is van...Ez egy eszköz, a papírzsepi vagy egyéb kendő + körmös ujj helyett használják, az a neve, hogy comedone extractor. A linkre kattintva láthatjuk működés közben. Egy kis horgos szerszám, amelyet a mitteszerre tesznek és az így egy kis nyomással, minimális szövetroncsolással ki is ugrik, ugyanez igaz a grízekre, melyeket előbb felszúrnak. Az elszenvedője a folyamatnak, azaz a vendég sokkal jobban bírja a fájdalmat, az arca kevésbé roncsolódik, biztosabban és célzottabban lehet eltávolítani a problémákat, nem beszélve a higiéniáról, az orvosi fémből készült extractort alkoholban lehet megtisztítani, a kozmetikus körme meg mindig kétséges, hogy milyen...

Tavaly részt vettem egy ilyen tisztításon, 50 dollárjába került a biztosítónak az "extraction only" nevű terápia, ami nem sokban különbözött a teljes kozmetikai kezeléstől, volt krémezés, felpuhítás, kis horoggal való tisztítás, és a végén egy bőrnyugtató krém. Már aznap délutánra tudtam emberek közé menni, annyira nem roncsolt a dolog, és nem is volt fájdalmas(!),nem beszélve arról, hogy rengeteg csúnyaságot ki lehetett szedni, mert jobban bírtam.

Ami a házi készítményeket illeti, minden kapható, ami szem-szájnak ingere, azt azonban tudni kell, hogy ott is van a DM és Rossmann jellegű CVS, ahol olcsó, de nem túl minőségi dolgok vannak. Az igazán jó minőséget nagyon meg kell fizetni odaát is. A Douglasban, Sephorában mondjuk már vannak olyan krémcsaládok circa 50-200 dollár közt, amik tényleg minőségiek, míg a CVS-ben 10 dollárért is lehet kapni mindenfélét, kérdés, megéri-e?

Ami nincs, és számomra a legjobban bevált, a gyógyszertári kevert krém, nulla allergénnel, 200 forintért. Keveréssel nem foglalkoznak, és csalódottan vettem tudomásul, hogy már itthon sem elérhető ez, csak egyes gyógyszertárakban. Pedig az igen kényes bőrű embereknek még nem fejlesztettek az egyszerű kevert krémnél jobbat ki. Így aztán magam kevergetek itthon krémet, a karácsonyra vett, kiürült kaviáros dobozban tárolom. Legalább tudom mi van benne.

Az egyik kedvenc epizódom a Friends kettes Seasonban, amikor a pszichopata Eddie nem akar távozni Chandlertől, de végül Joey, aki hirtelen elveszti az álomállását, mint Dr. Drake Ramoray, visszaköltözik Chandlerhez.

Joey nem egy depresszív alkat, és állástalansága másnapján egy sapkával is meglepi magát, amit boldogan mutogat a kávéházban a lányoknak. Phoebe és Monica furcsállják, hogy ahhoz képest, hogy most lett munkanélküli, Joey ilyen jó passzban van. Joey erre meg is adja a magyarázatot.

JOEY: Seriously, you like it? This guy was sellin' them on 8th avenue and I looked at 'em and I though, you know what I don't have?

MONICA: A mirror?

JOEY: Fine, make fun. I think it's jaunty.

MONICA: Wow, for a guy who's recently lost his job, you're in an awfully good mood.

JOEY: Hey, I'll be alright. I mean it's not like I'm starting from square one. I was Dr. Drake Remore on Days of Our Lives. Heh? I mean that's gotta have some kind of cache.

Ez a kifejezés elég egyértelmű, annyit jelent, hogy már nem kell mindent újra az elejétől kezdenie, már nem pályakezdő. A to be back to square one viszont pont annyit jelent, hogy megint újra kell valamit kezdeni.

Ezt a kérdést naponta egészen biztosan megkapom, van, hogy csak egyszer, van, hogy többször. A kommentelőktől, az olvasóktól, a távolabbi ismerősöktől. Hogy ők bizony nem jöttek volna, és én miért?

A férjem 2005-ben kapott egy posztdoktori ösztöndíjat (postdoctoral visitor fellowship) Amerika legnagyobb nemzeti és nemzetközi kutatóintézetébe, a National Institute of Health-be kettő évre. Én, mint családtag kaptam vízumot, mely feljogosított munkára, az már az én dolgom volt, hogy akarok, tudok-e dolgozni, van-e eladható tudásom stb.

Nagy kitartással és kis szerencsével sikerült álmaim melóját megtalálni, amit nem is gondoltam volna, hogy pont külföldön, ismeretlenül, kapcsolatok nélkül sikerül.

A két éves szerződésünket max még három évvel lehetett meghosszabbítani, azaz öt évre. Az öt év után munkaviszonyt szerezni a NIH-nél eléggé valószínűtlen dolog, ugyanis a NIH-nek bizonyítania kell, hogy nincs olyan amerikai kutató, aki jobb lenne a külföldinél, vízumot intézni, ami nem kevés kiadás a cégnek, miközben ezrek jönnének ösztöndíjasként adni az agyukat a kutatáshoz és állampolgár ezrek akarnak bekerülni dolgozni, mivel a világ legnagyobb kutatója. Ehhez adjuk hozzá a válságot, és akkor még elképesztően hálásak lehetünk, hogy valami csoda folytán sikerült egy éve hosszabbítani az öt év után, de ennél többet csak nagyon nehezen lehetett volna.

Az én munkahelyem nem is szponzorál, tehát eleve csak megfelelő vízummal és hivatalos iratokkal vesz fel megfelelő képzettséggel rendelkező személyt.

Ezen kívül egyéb családi okok is közrejátszottak a döntésünkben. Ha nagyon-nagyon rámegy a férjem a keresésre, elképzelhető, hogy egy másik államban talál valamit, de ez egy nagy kérdőjel, ezt a családi okok miatt nem is tette meg. Az én munkám pedig csak olyan államokban végezhető, ahol vannak katonai bázisok, vagy diplomata képzés, ez még inkább leszűkíti a kört.

További gond, hogy az a vízum, amit öt évig kaptunk (J1 és J2), öt év után megszűnik, és egy másikat kapunk (H), mellyel én, mint családtag, nem dolgozhatok hivatalosan, így pedig a munkahelyem nem tud alkalmazni, saját jogon ilyen vízumot nem ad ki.Itt pedig bezárul a kör, mert egy életet nem vágyom háztartásbeliként leélni, de ha ezzel meg is barátkozom, a válság és az egyéb okok miatt akkor is nagyon nehéz maradni.Tehát a további maradásnál én évekig otthon ültem volna, amíg a zöldkártya-folyamatot a férjem jövőbeli munkáltatója be nem indította volna, ha egyáltalán. Egy fizetésből meg lehet élni, de ez attól függ, hogy milyen az a fizetés, és leginkább attól, hogy a biztosítás milyen konstrukciójú, arra ugyanis egy családfőnek inge-gatyája rámehet, ha nem biztosít a munkahely jó biztosítást. Fontos ez, főleg egy négyéves gyerekkel.

Biztos sokakban felmerül, hogy oké, nincs tovább egyikünknek sem munkája, de miért nem maradunk és keresünk? A vízum egy konkrét időpontban lejár, és nincs jogunk az országban hivatalosan tartózkodni munkahely híján. Az országot el kell hagyni. Illegálisan pedig azt hiszem a fentiekből egyenesen következik, hogy nem akartunk maradni.

Nem kizárt, hogy visszamegyünk pár év múlva, vagy máshova megyünk. Ma már nem lehet kijelenteni, hogy itt vagy itt fogok megöregedni, a mobiltársadalmak korát éljük. Én szeretnék visszamenni, lehetőleg DC-be, vagy NYC-ba, vagy Monterreybe. Hogy mikor?Erre nincs válaszom, de még elképzelésem sem.

Hát ennyi a történet.

Ki ne emlékezne a Rednex Cotton Eye Joe dalára? 

Azon kívül. hogy jó bulidal, soha nem gondolkodtam el rajta, hogy ki az a Cotton-Eye(d) Joe, és miért Rednex az együttes neve?

Aztán valamelyik nap megnéztem a dalt, és az együttes, akik egyébként svédek, kiválóan utánozta azt a "kiáll a kapanyél a szájából" farmer-típust, akinél nem tudtam másra gondolni, minthogy "Redneck", azaz egy műveletlen, paraszti életmódot folytató ember a US déli részéről. A Wiki megerősített ebben a hitemben, a svéd zenekar a redneck többes számát, a rednecks-et művészien félrefordította, így született a Rednex.

És hogy kapcsolódik mindehhez Cotton-Eyed Joe? Cotton-Eyed Joe egy amerikai folk figura, a country dal pedig milliószor meg lett énekelve, mielőtt a Rednex elhozta volna Európába és itt is népszerűvé vált 1995-ben.

Cotton-Eyed Joeról a dalból is megtudjuk, hogy szívrabló, házasság-tönkretevő figura. Olvastam egy érdekes magyarázatot a Cotton-Eyed jelzőről. Az egyik forrás szerint szó szerinti angol átfordítása ez lenne:Joe's taking a liking to look - azaz Joe szeret megnézni (és elszeretni nőket). De mi köze ehhez a cottonnak(gyapot, pamut)?

Sokkal több, mint gondolnánk, de ehhez ismerni kell a déli nyelvi fordulatokat, és a "cotton to" igét, amit kifejezetten ebben a régióban használnak, szlengszinten. Nem jelent mást, minthogy "agreement with or strong liking to", azaz egyetért vkivel vagy nagyon szeret valamit. Így jelentheti, a szemmel összekötött melléknévi formájában a megnézni szeretést jelent, ami aztán elszeretéssel is járt...:D

Egyéb magyarázatokat is találtam, de kevésbé tűnik hitelesnek pl az, amit a wikin írnak, hogy Joe esetleg glaucomában, szifiliszben, bakteriális fertőzésben szenvedett, esetleg vak volt, vagy feketebőrű, és emiatt volt nagyon fehér, mint a gyapot a szeme.Nem gondolom, hogy nagy hatással lehetett a nőkre egy vak, vagy beteg pasas.

 A dalhoz egyébként egy tánc is kapcsolódik, mely kirúgás-kiáltás(Ew-hoo) majd lépegetések kombinációja. A Cotton-Eyed Joe eredete az 186o-as évekre nyúlik vissza.Számtalan megénekelt variánsa létezik.

Ez a blog 601. bejegyzése, az Élet Amerikában jelenleg 3749 kommenttel és 455 olvasóval rendelkezik.

A 601. bejegyzést Amerika legszebb, számomra amolyan szentély-érzéssel eltöltő helyének szentelem, és ez nem más, mint a John Wayne és más western-filmekből ismert Monument Valley, amit nyári vadnyugati túránkon érintettünk.

Ebben a bejegyzésben csak azt írom le, ahogy ez a hely hatással van arra, aki először látja, majd egy következőben a tudnivalókat is elmesélem erről az egyedülálló csodáról.

A Monument Valley attól annyira csodálatos, hogy tudod, a természet alkotta, mégis annyira hihetetlenül természetellenes, vagy inkább amolyan európai ember számára soha nem látott jelenség, ami teljesen megbabonáz. Ehhez hozzájárul, hogy a környék a navajo indiánok élőhelye, ami még misztikusabbá teszi. Mintha egy meséből lépett volna ki, ugyanakkor tényleg olyan, mint egy szentély. Megérint a csendje, a nap egészen érdekes fényei a különböző napszakokban. Teljesen lenyűgöz, még csak hasonlót sem láttam soha életemben.

Nem véletlen, hogy a Scorpions Send me an Angel dalának is "főszereplői" a völgy furcsa sziklái.

Ami talán a legérdekesebb, ahogy ül az ember a közvetlen a csoda mellé épített hotel/múzeum/kávézó teraszán, hogy semmihez sem lehet hasonlítani az érzést. Mert láttam szépséges épületeket, nagy vizet, hangulatos, romantikus, régi és modern városokat, de ilyet még sohasem.

Leginkább hallgatsz, kevergeted a jeges kávédat, és bámulsz. Ilyen pillanatokban érzed azt, hogy mindent láttál a világból, és ha most meghalnál, akkor is teljes lenne az életed.

(photo: beautifulplacestovisit.com)

Hamarosan feltöltöm a Facebookra a Monument Valleyban készült saját képeimet Utah és Arizona ezen csodájáról.

Annak idején  a művtöri volt az egyik kedvenc tárgyam. Akkor azt gondoltam, csak az lehet szép, ami a tankönyvben van.Csak olyat lehet egy város szimbólumává tenni, ami neves szobrásztól, festőtől, kézművestől való. Kétségtelenül sznob voltam, és csőlátású. Nem jártam még Amerikában.

                                                                ***

Az egyik legviccesebb dolog odakint, hogy egészen furcsa dolgok válhatnak egy tájegység logojává, ha úgy tetszik. Sokszor valami gagyi dolog, és akkor mi van? Jópofa, vicces, mosolyt csal az arcodra, nem lombozódsz tőle le, mint mondjuk egy pieta látványától. Sőt, azt érzed, hogy a mű egyenrangú a mindennapi emberekkel, mert bárki képes lehet a megalkotására, nem kell hozzá száz evben egyszer termő tehetség.

Ilyen Mr. Pickle, Dillsburg óriás savanyú uborkája, amely minden év elején leugrik a főtéren, hogy így köszöntse az új évet. 2011 végén is lázasan tették fel rá az utolsó festékbevonatot, ugyanis minden évben elkészítik újra. Papirmaséból készül a teste és műanyag csövekből a lába és a keze.

Két évvel ezelőtt a városiak úgy döntöttek, hogy Mr. Pickle nősüljön meg, és egy kisebb, műanyagból készült uborkahölgy lett a neje, Mrs. Pickle. A feleség is az uborkaférjjel ugrik újévkor.

Tavaly bővül a család, Little Baby Dill egyelőre csak figyeli apját az újévi ugráskor.

Az uborkacsaládot itt lehet megtekinteni, ne felejtsük, a férj minden évben kicsit más.

                                                             ***

Nyáron, a Vadnyugaton kifejezetten azért látogattunk el California álmos, sivatagos kisvárosába Bakerbe, mert ott található a világ legnagyobb hőmérője. Ez is egy olyan alkotás, ami biztos nem vonul be a művtöri könyvekbe, de abban is biztos vagyok, hogy jobban megjegyezhető, mint egy ötszázadik barokk szobor.

A hatalmas hőmérő 134 láb magas (hozzávetőlegesen 41 m magas), és azért pont ennyi, mert 134 Fahrenheitet mértek, azaz 56.6 Celsiust a Halál Völgyében, (Death Valley), 1913-ban. Csoda, hogy nem folyt ki a zsírjuk. Ezen rettenetes nap és rekordhőmérséklet arra ösztönözte a lakókat, hogy erről valahogyan megemlékezzenek.

1991-ben a Young Electric Sign CO. készítette el a hőmérőt 33 tonna acélból. Egy erős szélfúvás miatt ledőlt maga alá temetve egy ajándékboltott, ezután betont építettek bele.

Amikor ott jártunk, egy igencsak megkopott, csúnyácska, és nem működő hőmérőt láttunk, de mégis, elmondhatjuk, hogy láttuk a világ legnagyobb hőmérőjét.

Íme:

(Saját képet most nem volt kedvem feltölteni egy másik helyre, hogy onnan ide importáljam, így ez a kép a Flicr-ről van, és Danny Mcl követte el.)

                                              ***

Persze semmi sem überelheti a giccs fővárosát, a giccsből (is) élő, pontosan ezért a világon egyedülálló Las Vegast, ahol a giccs az építészet elmaradhatatlan kelléke.

De erről majd egy másik bejegyzésben.

Raleighról már volt szó a blogon, tavaly az USA legélhetőbb városának nyilvánították.

Most az újév kapcsán már említést tettem róla, ott található a hatalmas méretű makk, amelyet minden újévkor rituálisan leeresztenek, de először savas zuhannyal megtisztítják, hogy kellően elegáns, és fényes legyen.

Az előmunkálatok azonban nem értek ennyivel véget. Az idő vasfoga miatt állandóan karban kell tartani a Nagy Makkot (Big Acorn), hogy a lakosság megcsodálhassa az éjjeli fényben, amikor leengedik.

És hát ki lehetne alkalmasabb a karban tartására, mint a készítője?

Ez egy igazi szerelmi történet az alkotó és a szobor között.

David Benson, a hatalmas csonthéjas alkotója 1992-ben adta a város kétszáz éves évfordulójára a nagy makkot. A szobor 567 kg, üreges és rézből készült. a munkát Raleigh városa rendelte meg, Benson pedig természetesen kapcsolatain keresztül kapta meg a megrendelést. Akkoriban inkább a 20 ezer dollár körüli összeg érdekelte, mint a hírnév. ahogy fogalmazott, végre vehetett magának egészségügyi biztosítást, ami azelőtt soha nem volt neki.

A nagy makk minden  évben elkerül az eredeti helyéről, a belvárosi  Moore Square-ről és alkotója elkíséri a Lafayetteville Street First Night Raleigh Fesztiváljára. Itt aztán felhúzzák, és leeresztik. Ezt megelőzően, pedig Benson, mint egy jó doktor, megvizsgálja, hogy hol kell rajta egy kiscsit kalapálni, tömködni stb. Mivel a tárgy üreges, ilyenkor ki kell belőle takarítani az év porát és a falaveleket. Egy dolgot nem takarít ki belőle az alkotó, egy Coca Colás dobozt, ezt a kólát még 1991-ben itta, a szobor alkotásakor.

És hogy miért a makk? Raleigh másik neve The City of Oaks, azaz a Tölgyek városa. Az alkotó pedig a makkot egy magnak tartja, és mint ilyet egy új élet születésének. Minden évben ezt az új élet(lehetőséget) ünnepli a város a rituáléval.

Évekkel ezelőtt Benson felesége közölte, hogy jó lenne, ha Benson találna már valami más elfoglaltságot, minthogy minden szilvesztert a makkal tölti. Nem történt meg, viszont a feleségétől elvált. A szobor karbantartását a város szponzorálja.

Benson egyébként jelenleg egy kis kávézó tualjdonosa, azt megelőzően egy kis kézműves ékszerboltja volt. Tudja, hogy igen jól kereshetne a szobor kicsinyített másának ékszerváltozatával, de nem érdekli ez a project. Az viszont igen, hogy nehogy leessen az ő szobra az évenkénti leeresztéskor. Minden évben lejátszódik egy aggódó párbeszéd közte és a szobor szállítói közt.

Üzletek, asszonyok jönnek-mennek, a makk marad.

Kaptam egy kommentet Venatortól, aki éppen néhány nehéz dániai év után gondolkodott el, hogy Írország fele vegye az irányt, vagy hazajöjjön.

Beleolvastam az egyébként nagyon érdekes és tanulságos blogjába, és nem beszéltem le. Meglepődtetek, ugye?

Mert rájöttem, a hazatérés sikere sok mindenen múlik. Elkezdtem kommentben leírni, de úgy döntöttem, ide is leírom, hátha valakinek éppen ez segít a döntésben.

1. Fontos tényező, hogy mikor elhagytad Magyarországot, akkor hogyan hagytad el. Sikeresen zártad a kiköltözés előtti öt évet, (kb ennyi az, amit a múltból úgy egyben kezelünk), megvalósítottad, amit a saját élethelyzetedben, korosztályod miatt elvárható volt, vagy nem? Karrier, család, kapcsolatok, benne van minden. Nyilván könnyebb elválni, ha az utóbbi évek kudarcosak voltak, mintha sikert sikerre halmoztál.

2. Mennyi ideig és mennyire merültél el a kinti életben? Bejött-e, amiért, mint célért kimentél küzdeni?Alakultak-e ki adott esetben az itthon családodat helyettesítő komoly kapcsolatok, szoros barátságok, vagy ha párban mentél ki, segített-e az a párkapcsolaton (sok kapcsolat megy tönkre külföldön!)Tartósan javult, vagy romlott az életszínvonalad?Mennyire tetszik az a világ, amiben élsz?Mennyire tartod számodra megfelelőnek az ottani értékrendet?

Ha a külföld számodra nagyon sok örömöt, fontos sikereket és/vagy kapcsolatokat eredményezett, az értékrendéjét megszeretted és magadévá tetted, nyilván nehezebben válsz el tőle, mintha sok kudarc és nehézségek értek.

3. Nem mindegy hogy fölfele buksz vagy lefele. Könnyebb visszajönni egy harmadik világbeli országból, mint mondjuk az USA-ból, mert míg egy szegényebb vagy veszélyesebb ország után Magyarország maga a kánaán, addig egy jobb élet után nehéz visszaszokni.

4. Mi vár itthon? Adott élethelyzetedhez van-e segítség? Megmaradt kapcsolataid milyen minőségűek, mennyire mozgathatók?Nagyon nagy kérdés, vár-e munka vagy nem, és akkor rögtön utána jön az, hogy milyen élethelyzetben keresel munkát, szingli huszasként, erős negyvenesként vagy kisgyerekes anyaként?

Nagyon fontos a mikrokörnyezet, ami vár. Soha nem lehet előre kiszámítani, hogy pontosan mi lesz, de nagyjából igen. Ha kevés a megmaradt kapcsolat, sok ideig voltál távol, kicsi a család, sokkal nehezebb lesz visszajönni. Ha pár év telt el, sok ember vesz körül, segítségre számíthatsz, könnyebb lesz neked.

5. Az utolsó, és nem elhanyagolható kérdés, hogy Te mit akarsz? A külföldi élet mennyire változtatott meg, az értékrended mennyire alakult át, mennyire fejlődött szét attól, amit Magyarország nyújtani tud vagy fog tudni, mindez már nem mikrokörnyezeti, hanem társadalmi, politikai kérdés. Amit egy másik országban láttál,és most nem a turista láványosságokra gondolok, az okozhat egy olyan katarzist, amit soha nem élsz meg, ha maradsz. A katarzis visszahúzhat, vagy örökre elszakíthat adott esetben.

Nekem ezek a fő gondolataim. Nincs két egyforma sztori. Egy biztos, a Túró Rudi miatt nem érdemes hazajönni.

New York éjféli ball-drop-ja méltán világhíres. Azt azonban kevesen tudják, hogy nemcsak New Yorkban van meg ez a szokás, hanem Amerika más területein is van ilyen szimbolikus "dobása", vagy inkább leengedése tárgyaknak.

A tárgyak gyakran jelképezik az adott tájegységet. Nézzük, hol mit dobnak le az év utolsó napjának szimbólumaként?

Key Westen, Floridában egy hatalmas női piros cipő esik le nagy ceremóniával. A cipőben igen gyakran ül egy híres drag-queen, Sushi, aki évtizedes múltra tekint vissza az újévköszöntés ilyen módját választva.

Az Észak- karolinai Raleighben egy hatalmas makkot szoktak leengedni ezzel búcsúztatva az óévet.

Ohioban, Port Clintonban egy hatalmas hallal köszöntik az újévet, ő Wylie.

Michigan, Grand Rapidsban egy hatalmas világító gömböt eresztenek le.

Pennsylvaniaban egy uborka-figurát dobnak le:

Memphisben 2009-től lett hagyomány a gitáreresztés, a Hard Rock Café szervezésében.

Nemcsak a Hard Rock Café csinál magának így hagyományt és reklámot, a pennsylvaniai Crayola gyár is hasonló marketingfogást alkalmaz, egy nagy zsírkrétát enged le újévkor, hasonlóan a blogban már szerepelt Hershey csokoládégyárhoz, akik a szimbólumukká vált Hershey Kiss órás makettját engedik le az ünnepen.

Marylandben rákot dobnak, míg Panama City Beachen egy óriási kivilágított strandlabdát, Atlantában pedig egy nagy barackot engednek le.

A legaranyosabb számomra a PEEP drop, a PEEP nem más, mint egy marshmallow-készítő, az ő jóvoltukból van tele a húsvét a PEEP-csirkékkel, a színezett mashmallow-pipikkel. Az ominózus csirkét igen nagyra nagyítva engedik le Betlehemben, Pennsylvaniában.

Azt hiszem, a pennsylvaniaiak minden évben más éfjéli programban vehetnek részt, anélkül, hogy elunnák, ugyanis ebben az államban van a legtöbb éjféli "dobás".

A következő posztokban néhány érdekes "leengednivalóról" fogok mesélni.

Boldog új évet minden kedves olvasónak!

A WMATA, Washington DC metrófenntartója úgy döntött, hogy jövőre új állomásneveket fog adni. Ennek több oka is, van, egyrészt a bizonyos állomásokon levő fontosabb intézmények, szervezetek (kórházak, egyetemek, parkok, turistaközpontok) közül több kérte, hogy az állomás nevében szerepeljen. Másrészt voltak olyan állomások, ahol a metrótársaság akart változtatni a jobb tájékoztatás kedvéért.

A nagy névváltoztató mizéria egész évben lekötötte a társaságot, hiszen összesen öt metróvonal 86 állomását kellett felülvizsgálni.

A DC-metróállomások neve már így is több esetben is hosszabb, mint egy utcanév, vagy egy intézmény neve. Az új tervezet viszont olyan hosszú neveket is produkált, hogy az már sem megjegyezhető, sem kivitelezhető nem lehetett, mondjuk térképre rajzolva. Például a Foggy Bottom- GWU (George Washington Universyty) lehetséges változata lehetne: Foggy Bottom-West End/Georgetown-Washington Circle/GWU-Kennedy Center/Lisner Auditorium...És akkor ez csak egy megálló.

Andrew Bossi a WMATA egyik mérnöke a legrosszabb forgatókönyvet is felvázolta, és feltette a lehetséges térképet a flickr-re. Itt lehet megnézni, milyen nevetséges is lenne, ha minden megjelenési szándékát jelző intézmény, illetve fontos pont szerepelne egy-egy megálló nevében.

A WMATA végülis november elején kihozta a változtatásokat, amelyek 2012 júniusától lesznek érvényben. A Board abban állapodott meg, hogy 19 karakternél ne legyenek hosszabbak az állomásnevek, és a csomópontok pedig csupán 13 karakteresek lehetnek. Persze cselesen első és második neveket is adtak az állomásoknak, ahogy ez eddig is volt, például a Woodley Park, mint állomásnév az első, de hozzá írják és értik a Zoo/Adams Morgan-t is, hiszen a Woodley Parknál van az állatkert, és az Adams Morgan környék. Ez így már bőven túl van 19 karakteren...Ezekben az esetekben arra hivatkoznak, hogy a név már annyira megszokott az utazóknál, hogy ezért nem változtatnak rajta.

A DC-metró mindig is egy vicces intézmény volt.

Ez egy igazi amerikai videó. A mennyiség, a gondolkodásmód és a monumentalitás is. Remélem nektek is tetszeni fog, szerintem nagyon érdekes, ahogy a világ leghíresebb, és főleg a karácsonyról híres áruháza készülődik a karácsonyra!

Szépséges, éjszakai kivilágított karácsonyi dekorációval búcsúzom, a karácsonyi ünnepek után, vagy az új évben folytatom a blogot.

Élvezzétek Oláh Márk hobbifotós nagyszerű képeit, Maryland államban készültek.

Még több képet találtok ezen a linken.

Kellemes nézelődést.